A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főétel - zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: főétel - zöldség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 19., szombat

Burgonyalepény

Hozzávalók
  • 1 kg szétfővő burgonya
  • 2 tojás
  • só, bors
  • néhány gerezd fokhagyma
  • reszelt szerecsendió
  • olaj a sütéshez
Elkészítés
A burgonyát meghámozzuk, zöldségreszelőn finomra reszeljük, majd kis lyukú szűrőn jó alaposan kinyomkodjuk. A levét néhány percig állni hagyjuk, majd óvatosan leöntjük a tetejét, ezt követően az edény alján összegyűlt keményítőt a burgonyához adjuk.
A burgonyát a tojásokkal és a keményítővel összekeverjük, sóval, borssal, apróra vágott fokhagymával és késhegynyi szerecsendióval fűszerezzük.
Egy nagy serpenyőben olajat forrósítunk. A burgonyából evőkanálnyi adagokat teszünk a serpenyőbe, laposra simítjuk és aranybarnára sütjük. Az elkészült lepényekről az olajat papírtörlővel itatjuk fel.
 

Tálalás
  • kaporral ízesített tejföllel
  • tejföllel, sajttal
  • szaftos hússal

Erededi recept elérhetősége: http://www.netbaby.hu/ShowRecipe.aspx?id=32

2009. május 12., kedd

Krumplipüré rakottasan

Hozzávalók:
  • 6 db krumpli
  • fél kg gomba
  • 20 dkg sajt
  • margarin

Elkészítés:
A krumpliból, a margarinból, sóból pürét készítünk. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, nagyon kevés olajon megpároljuk. Közben sózzuk és borsozzuk. Addig pároljuk, amíg elfő a leve. Ezután kivajazott tepsibe tesszük a krumplipürét, rá a gombát, majd végül a reszelt sajtot. Sütőben aranysárgára sütjük a tetejét.

Remek egytálétel, amelyet májbetegségben, gyomorfekéllyel küzdő és lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatnak.

Erededi recept elérhetősége: http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/receptek/468/krumplipure_rakottasan

2008. május 10., szombat

Mézes olajban sült kecskesajt

Hozzávalók 4 személyre:
  • 35 dkg kecskesajt
  • 2 tojás
  • 1 nagy fejes saláta
  • 15 dkg liszt
  • 4 dl olaj
  • 4 evőkanál méz
  • Az öntethez:
  • 1 dl szezámolaj
  • 0,5 dl almaecet
  • 1 dl akácméz

  • Előkészítés:
    A kecskesajtot hasábokra vágjuk. A tojást felverjük. A salátát leveleire szedjük, leöblítjük, szárazra rázzuk.

    Elkészítés:
    A sajtot megforgatjuk lisztben és tojásban, majd ismét lisztben. Az olajat a mézzel elkeverjük, a sütéshez felforrósítjuk. Amikor már elég forró, de még nem ég benne a méz, beletesszük a bundázott sajtot, és kevergetve, forgatva készre sütjük. Sütés közben a méz rátapad a sajtra, és rákaramellizálódik. Ha megsült, konyhai papírkendőn lecsepegtetjük, és hidegen vagy melegen, a salátaleveleken tálaljuk. A szezámolajat elkeverjük az ecettel és a mézzel, és a sajtot az asztalon még meglocsoljuk ezzel az öntettel.

    Erededi recept elérhetősége:http://www.mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=4876

    2008. február 16., szombat

    Pikáns joghurtos burgonya

    Adagonként: 1445 kJ/344 kcal.
    Elkészítés: 40 perc.
    Megjegyzés: könnyen elkészíthető, olcsó.
    Hozzávalók:



    • 75 dkg apró szemű újburgonya

    • 4 evőkanál olaj

    • 1 fej vöröshagyma

    • 2 cm-es gyömbérdarabka

    • 1 evőkanál őrölt koriander

    • 1 zöldpaprika

    • 1 doboz (kb. 220 g) hámozott paradicsom konzerv

    • 1 teáskanál sáfrány

    • 10 dkg mazsola

    3 dl joghurt

    • 2 evőkanál apróra vágott korianderlevél

    • só

    A zöldpaprikát vékonyan felkarikázzuk. A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. A sáfrányt 1 evőkanál vízbe áztatjuk. Az apróra vágott hagymát és a gyömbért az olajban üvegesre pároljuk, majd belekeverjük a koriandert és a zöldpaprikát, végül a meghámozott burgonyát is beleforgatjuk, és kislángon 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett paradicsomot, a sáfrányt, a mazsolát, csipetnyi sóval megszórjuk, és közepes lángon addig főzzük, amíg a folyadék elfogy. Beleöntjük a joghurt felét, és még 20 percig lefedve főzzük. A maradék joghurtot is hozzáadjuk, és összeforraljuk. A korianderrel megszórva, azonnal tálaljuk.

    Rakott cukkíni kétféle sajttal

    Hozzávalók 6 személyre:
    6 zsenge cukkíni,
    1 csokor petrezselyem,
    1 evőkanál szárított kakukkfű,
    4 gerezd fokhagyma,
    3 tojás,
    20 dkg mozzarella,
    10 dkg emmentáli,
    3 dkg liszt,
    2,5 dl tej,
    1 dl tejszín,
    2 evőkanál olívaolaj,
    2 dkg vaj,
    só,
    bors,
    szerecsendió

    Elkészítése:
    Mossuk meg a cukkínit, vágjuk le a végeit, majd karikázzuk fel. Tegyünk félre néhány karikát a díszítéshez, majd a többit 2 evőkanál felforrósított olajban a felaprított petrezselyemmel és a kakukkfűvel együtt pirítsuk öt percig. Adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát, majd pároljuk még 2 percig. Ezután szűrjük le. Villával verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a lisztet és a lereszelt emmentáli felét, végül a tejet és a tejszínt. Ízesítsük a keveréket sóval, borssal, szerecsendióval. Kivajazott üvegtálba rétegesen rakjuk le a cukkíniszeleteket és a felszeletelt mozzarellát. Öntsük rá a tojásos keveréket, a tetejét szórjuk meg a maradék reszelt sajttal, majd díszítsük a félretett cukkínikarikákkal. Előmelegített sütőben süssük 20-30 percig, míg a teteje aranyszínű lesz.